Ahogyan elkezdtem építkezni a Dr. Derek Prince szolgálatán keresztül megtanult alapokra, és ahogy tanulmányoztam Isten igéjét, az Úr életem sok területén felszabadított engem is. Továbbá ahogy a Szent Szellem tanított és növekedett a látásom ezekben a kérdésekben, megpróbáltam belefoglalni az azóta megértett dolgokat is ezekbe a tanításokba. Szívből kérem az Urat, hogy ezek a tanítások áldásul szolgáljanak azon keresztények tízezreinek, akik mélyebben szeretnének az Úrban járni. Ezek a tanítások azért születtek, hogy Krisztus Testének tagjai felismerjék azt a hatalmat, amit Jézus Krisztusban kaptak, hogy maguk megszabaduljanak és ehhez másokat is hozzásegítsenek. Bill Subritzky